A tetőépítéshez köthető eszközök fejlődése, átalakulása rendkívül színes képet mutat a kéziszerszámoktól kezdve a modern gépek megjelenéséig. A régi idők ácsmestereinek szaktudása is részben eltért azoktól a képességektől és gyakorlatoktól, amik ma szükségesek a tetőépítéshez. Nézzük, milyen kellékek kellettek ahhoz, hogy hosszú élettartammal bíró, esztétikus tetők épüljenek.
Egy tetőfedő vagy ács szerszám- és eszközkészlete rendkívül széles spektrumon mozog. A régi korok szakembereinél alapkellék volt az ácsfejsze, amely nem csupán faragásra, hanem illesztések kialakítására is szolgált. A gerendák csapolását, nútolását gyakran ezzel alakították ki, így a tetőszerkezet pontossága a fejsze használatának technikájától is függött. A gerendák síkba faragását segítette a bárd, a kézi gyalu elődje, a vonósúly vagy húzógyalu szintén nélkülözhetetlen volt a fa felületének megmunkálásához.
Ezeket egészítette ki a kézifűrész, amelyből több változat is létezett: íves keretes fűrész, hossz- és keresztvágásra tervezett lapfűrészek, illetve finomabb munkához a lombfűrész. A nagyobb gerendák méretre szabását kétkezes fűrésszel végezték.
A tetőfedők fedőkalapácsa, amellyel a lapokat igazították a helyükre, a palát vagy cserepet méretezték, egyben vésőként is funkcionált. Ehhez társult a kézi palavágó, amely az anyag finom repesztését tette lehetővé. Cserépfedésnél gyakran alkalmaztak cserépfogót a nehezebb darabok mozgatásához a tetőn. A szaruzatokra való feljutást tetőlétrával oldották meg.
A jelölőeszközök ugyancsak elengedhetetlen részei az ácsok, tetőfedők tárházának. A krétazsinór használata az egyik legegyszerűbb módja annak, ha hosszú, teljesen egyenes vonalat kell kijelölni nagyobb felületeken. Ugyanakkor a szögmérő és a gérvonalzó alkalmazása sem volt elhanyagolható, amelyekkel a bonyolultabb, kontyolt vagy törtvonalú tetők elemeit is precízen ki tudták alakítani.
A bölcső abban támogatta a munkájukat, hogy a szerszámaikat vagy például a nádkötegeket elérhető távolságban tarthassák a tetőn is. A különböző, ugyancsak kampós megoldással készült eszközök segítségével ez nem okozott problémát.
Nádverővel vagy sulyokkal a nádveréseket rendezték sorba, míg a fűző- vagy nádvarró tűvel az elkészült nádsorokat kötötték le, majd szegték be.
A keresztben lekötött gerincet több helyen, vályúszerűen összeerősített deszkákkal fedték, amit a gerincre párosan ültetett karókkal, kalodával rögzítettek, ezt segítette a vályúdeszka, a csaptató és a kalodafa. A nyírókampó és az ereszkés mind a nádvégek eltávolítására szolgált, a munka közben keletkezett hulladékot oldalsó gereblyével szedték össze. Hosszú fogantyúja hozzájárult ahhoz, hogy megvédje a nádazó kezét a sérülésektől. Ehhez a művelethez hagyományosan cirokseprűt is használtak.
A Terrán szakemberei a legmodernebb eszközökkel és a legmagasabb szintű szaktudással állnak az érdeklődők rendelkezésére. Fordulj bizalommal tetőspecialistáinkhoz vagy Generon Kivitelezőinkhez bármely tetőkérdésben!
