A bányától a háztetőig: hogyan készülnek a Terrán cserepek? 2. rész

Télen nincs is jobb, mint egy bögre forró tea társaságában elmerülni egy érdekes történetben. Így hát most mi is mesélünk, méghozzá a Terrán cserepek gyártásáról. Sorozatunk első részéből kiderült, milyen utat járnak be az alapanyagok, míg üzemeinkbe érkeznek. Most pedig lássuk, hogyan lesz a nyers betonból kész tetőcserép.
Ott hagytuk tehát abba, hogy a homok, cement, víz és festékanyag bekerültek a számítógép által vezérelt keverőgépbe. Ennek beállításait már eleve úgy adjuk meg, hogy az a legjobban megfeleljen a cseréppel szemben támasztott követelményeknek. De persze ha ilyenkor rápillantunk a formátlan, lágy betonmasszára, még nehéz elképzelni, hogy néhány órával később ellenálló és esztétikus betoncserép válik belőle. A gyártógépre kerülve azonban már látványosan formálódik az alapanyag.
És hogy milyen színekből áll a Terrán palettája? Az akril alapú vizes emulzióból elméletben bármilyen színt elő lehetne állítani, vagyis — bár ez függ a cserepek alapanyagától is — elviekben akár arany színben pompázó vagy éppen az eget idéző kék cserepeket is gyárthatnánk. A gyakorlatban azért a kínálat jóval szolidabb, hiszen a vásárlók többsége a klasszikusabb árnyalatokat keresi. Sokáig a vörös és barna színű cserepek domináltak a piacon, de az utóbbi években egyre népszerűbbek a szürke különböző árnyalatai, ezért az igényekhez igazodva a Terrán is bővítette színskáláját. A homogén színek mellett pedig a mediterrán és rusztikus stílus kedvelői is megtalálják a hozzájuk illő modellt, hiszen például a Ferrara árnyalat esetében a festék színével és adagolásával játszva egészen egyedi hatást kapnak a cserepek.
Természetesen, ahogyan a gyártósor többi munkafolyamatában alkalmazott gépek, a festő berendezés sem sokat pihen. Bár a gyárak kapacitása eltérő, egy nap alatt átlagosan 100-120 000 db cserép készül el az üzemekben, melyek felülete összesen 16 000 négyzetméter. Mivel minden cserép kétszer kerül festésre, így naponta 32 000 négyzetméternyi felületet festünk le – ami nagyjából 4 és fél focipályát tesz ki! Mindehhez pedig körülbelül 5-6 tonna festéket használunk fel, ami egy afrikai elefántbika súlyával egyezik meg.
Míg a körszárítóban 6-7 órát töltenek el a cserepek a teljes száradásig, a szárazoldali festést követően már csak 20 percet száradnak. A rövid pihenő után pedig már folytathatják is az útjukat. Hogy milyen állomások várnak még rájuk, mielőtt a megrendelőkhöz kerülnek, azt sorozatunk következő részében tárgyaljuk majd ki.
Nem olvasta még sorozatunk első részét? Kattintson!
Tetőfelújítás vagy -építés előtt áll, de még nem tudja, milyen színű cserepet válasszon? Korábbi bejegyzésünk segítséget nyújt abban, hogy megtalálja az Önhöz és otthonához legjobban passzoló árnyalatot, valamint összehangolja a tetőt és homlokzat stílusát.