Biztos alapok a tetőn is: ezért érdemes közvetlenül a gyártóhoz fordulni

Az általánosan bevett gyakorlat szerint a tetőépítés az építőipari áruházak egyikében kezdődik, ami akár működőképes is lehet, de sok bosszúságtól és fölösleges körtől óvhatjuk meg magunkat, ha az első lépéseket a tetőcserép gyártójánál tesszük meg. Íme az okok!
Aki komolyan a fejébe vette, hogy eljött az ideje egy új tetőrendszer építésének vagy a meglévő felújításának, szinte biztos, hogy online keresésbe kezd, ekkor pedig olyan fogalmakkal bővülhet a szókincse, mint a tetőhajlásszög, a héjazat vagy a viharkapocs. Ám laikusként – nem meglepő módon – nem egyszerű értelmezni a szakzsargont.
A napelemes cserepekkel kapcsolatban még érdemes megjegyezni, hogy bár a szolárkivitelezők legjobb tudásuk szerint végzik el a rájuk bízott munkát, úgynevezett szofisztikált kérdésekben kevesebb jártasságuk van, mivel a legtöbb szolárcég a nagytáblás napelemekre specializálódott. A napelemes tetőcserepek világa kevésbé ismert terep számukra, tehát ha ilyen megoldást is szeretnénk új tetőnkre, vagy a meglévőt kiegészíteni, a gyártó cég tudja a legpontosabb utasításokat adni a kivitelezéshez. A Generon cseréptípusnál már az előkészítésben is felmerülnek olyan kérdések, amikben jobb a Terrán Specialistákra hagyatkozni. Természetesen ez nemcsak a napelemes tetőcserepek telepítésére igaz, hanem a sztenderd tetőépítésben is számíthatunk a Terrán magasan képzett ácsaira, akiknél talán nincs is naprakészebb a gyártó tetőelemeit illetően.
Az anyagiakat tekintve ahány kivitelező, annyi árajánlat, így mielőtt rábíznánk házunkat a szakemberekre, mindenképp kérjünk részletes árajánlatot több helyről is. Korábbi bejegyzésünkben részletesen végigvettük, miben számíthatunk a Terránra a költségek tervezése során, az időn és az energián nem érdemes spórolni, ha el szeretnénk kerülni a csalódást.
A gyártóval való együttműködés nagy előnye az is, hogy ahelyett, hogy egy szolár kivitelező céggel szerződnél, akik külföldi terméket forgalmaznak, közvetlenül a magyarországi gyártó segíti a kivitelezés minden lépését. Így nemcsak pénzt, de időt is megtakaríthatsz, aminek felbecsülhetetlen az értéke. Fontos azonban megjegyezni, hogy bármit is ajánljon a gyártó, építtetőként lehetnek attól eltérő terveink, de erről mindenképp javasolt konzultálni.
A tetőépítés tehát nem egyszerű feladat, mivel igen sok szegmensből áll, ráadásul elkapkodni sem érdemes, hiszen tetőt egy életre választunk.