Tetőtépítek logo

Elérkezett a tetőcsere ideje?

Kezdőlap / Blog / Egyéb kategória / Elérkezett a tetőcsere ideje?
Bejegyzés kiemelt képe
Honnan tudjuk, hogy a tetőnk cserére szorul, vagy hogy elérkezett a tetőfelújítás ideje? A következőkben elmondjuk, mik lehetnek azok az intő jelek, amik már rövid távon szakemberért kiáltanak. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2019-ben 21.127 új lakás épült, 20%-kal több, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére nem hagyhatjuk figyelmen kívül az otthonok szépkorára vonatkozó adatokat sem. Magyarországon ugyanis a lakásállomány mai napig elöregedő félben van, egy átlagos ház közel 50 éves. Fontos tudni, hogy fél évszázaddal ezelőtt a tetőcserépgyártók többsége még 10-20 éves garanciát adott a cserepekre, mivel azok akkoriban még korántsem voltak olyan időtállóak, mint manapság, illetve nem rendelkeztek olyan víz- és fagyálló képességekkel, mint a mai darabok. Egyértelmű tehát, hogy ha ingatlanunkon az elmúlt évtizedekben nem eszközöltünk tetővel kapcsolatos felújítást, akkor bizony elérkezett az ideje, hogy átgondoljunk néhány dolgot.

Mikor jött el a tetőcsere ideje? Mik azok a jelek, amikre feltétlen figyeljünk?

Esztétikai állapot
Bárki számára könnyen észrevehető, ha a cserép hiányos, töredezett, repedezett vagy kopott. A probléma lehet lokális és lehet visszafordítható, de egy biztos, elérkezett az idő, hogy egy szakember felmérje az állagromlás mértékét, valamint a szükséges javítási munkálatokat. A megoldás lehet, hogy egészen egyszerű és költséghatékonyan elvégezhető. A nagyon régi, de még jó állapotú, színét vesztett beton tetőcserepek például újrafesthetőek, ezzel közel újkori külalakot kölcsönözve nekik. Moha a tetőn A foltos tető és a moha is intő jel lehet, hiszen az magába szívja a nedvességet és bent is tartja azt. Az így megnövekedett súlyú cserép tovább növelheti a szerkezet terheltségét. Ilyenkor átnedvesedés, beázás vagy télen szétfagyási problémák is jelentkezhetnek észrevétlenül, sőt hosszú távon akár a tető faszerkezetét is károsíthatja.
Beázás
A lakás beázása (főleg beépített tetőtér esetében) gyakran a tetőszerkezet meghibásodására vezethető vissza. Sok esetben akár 3-5 méterrel a beázott területtől is lehet a baj, mivel a víz megtalálja a számára alkalmas utat a szerkezeten át. Ha ilyet észlelünk, azonnal kérjük szakember segítségét.

Kérjük szakember véleményét!

Valódi, megbízható véleményt szakemberektől érdemes elfogadni. Ők azok, akik sok különböző szempontból megfelelően fel tudják mérni a tető állapotát, észreveszik az esetleges láthatatlan, akár tetőszerkezeti hibákat. Ne sajnáljuk tehát az időt és az energiát, mivel családunk biztonsága, épületünk értékállósága a cél, bízzuk szakemberre az értékelést! Tetőcsere szakemberrel

Hosszú távú befektetés, otthonunk biztonságáért!

Egy tetőcsere – legyen az teljes vagy részleges – mindenképpen hosszú távra szóló befektetés. Napjainkban a gyártók többsége már akár 50 éves garanciát is vállal egyes termékeire, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. például a cserepeire 50 éves, de a teljes tetőrendszerben, Terrán Tetőspecialista által kivitelezett tetőfedésre akár Életre Szóló Garanciát is kínál. Ráadásul a hazai gyártásnak köszönhetően bármilyen kérdés, esetleges probléma esetén könnyen és gyorsan elérhető a megoldás. Így a beruházást valódi biztonságban tudhatjuk! Többet szeretne tudni a profi és a DIY tetőcsere előnyeiről és hátrányairól? Olvassa el cikkünket! Kíváncsi rá, hogy valóban megéri-e az olcsóbb tetőszerkezet? Tudjon meg róla többet!

Hasonló tartalmakért válassza ki, hol tart a tetőépítés folyamatában!

Segítünk az Ön aktuális igényeinek megfelelő tartalmakkal.

Felfedezés

Kezdd itt a felfedezést, ha még ötleted sincs, hogyan kellene nekifogni a tető kiválasztásának!

Kiválasztás

Ha már tudod milyen tető tetszik, de még szükséged van némi információra, kattints ide!

Építés

Már csak a konkrét adatok és a kivitelezés módja érdekel? Akkor te már az “Építés” lépésnél tartasz.

Kérjen tanácsot szakemberünktől!

dekorációs kép egy emberről dekorációs kép egy emberről