Tetőtépítek logo

Tartsa távol a váratlan vendégeket otthonától!

Kezdőlap / Blog / Egyéb kategória / Tartsa távol a váratlan vendégeket otthonától!
Bejegyzés kiemelt képe
Házunkat sokszor nem csak mi tekintjük otthonnak – ha nem vagyunk elővigyázatosak, hívatlan vendégek is érkezhetnek hozzánk, akár családostól. A madarak és a bogarak előszeretettel költöznek be az olyan árnyékos zugokba, mint amilyen az ereszcsatorna tetőcserepek alatt futó része is. Ezt azonban könnyedén kivédhetjük a megfelelő tartozékokkal! A megfelelő szellőzés a tetőtér esetében is fontos, amit a kivitelezés során kialakított légrés biztosít az ereszvonal mentén, a tetőfedőanyag alatt. Ennek keresztmetszete körülbelül 3-5 centiméter, amelyen könnyedén bejuthatnak a kisebb testű állatok. Leggyakrabban a madarak használják ki ezt a „nyitott kaput”, ha nem vagyunk elővigyázatosak.

Hogyan védekezzünk a madárfészkelés ellen?

Vannak, akiket nem zavar, ha otthonukat szárnyas „albérlőkkel” kell megosztaniuk, a lehulló ürüléket azonban érthető okokból nem igazán tolerálják a tulajdonosok. Ez főleg a galambok esetében jelenthet gondot, hiszen ott nem csupán esztétikai vagy komfortbeli kérdésről van szó, hanem egészségügyi veszélyről is. A fészek leverésével ne próbálkozzunk, főleg, ha nem tudjuk, milyen madárfaj költözött be, hiszen a fecske például védett állat. Ha gyanítjuk, hogy védett fajról van szó – akár bagoly is befészkelhet hozzánk, amiről a jellegzetes huhogó hang árulkodhat –, akkor értesítsük az illetékes nemzeti parkot. Terran_haz Léteznek különféle ürülékfelfogó elemek, azonban a legjobb megoldás mégis az, ha eleve megakadályozzuk, hogy a madarak fészket rakjanak az ereszcsatornánkban. Ebben az úgynevezett eresz lezárófésű telepítése segíthet, ami beengedi az átszellőző levegőt, a madarak azonban nem tudnak bejutni a fedés alá. A lezárófésűt az eresz vonalába szükséges beépíteni, amennyiben a fésűs ereszszellőző elem helyett kettőzött tetőlécre fekszik fel a legalsó cserép.

Ha bogarakkal van dolgunk

Ha a madarakkal esetleg meg is barátkozunk, valószínűleg a bogarakkal már nem vagyunk ilyen „elnézőek”... A lezárófésű a nagyobb bogarak bejutását is megakadályozza, így nem kell attól tartanunk, hogy tanyát vernek a tetőtérben. Ha már megtörtént a baj, és felfedezünk egy darázsfészket, a saját érdekünkben ne álljunk neki önállóan leszámolni vele, hanem bízzuk rovarirtóra a dolgot. Ezt a cikkünket olvasta már? Innen tudhatja, hogy megfelelő állapotban van a háztető

Hasonló tartalmakért válassza ki, hol tart a tetőépítés folyamatában!

Segítünk az Ön aktuális igényeinek megfelelő tartalmakkal.

Felfedezés

Kezdd itt a felfedezést, ha még ötleted sincs, hogyan kellene nekifogni a tető kiválasztásának!

Kiválasztás

Ha már tudod milyen tető tetszik, de még szükséged van némi információra, kattints ide!

Építés

Már csak a konkrét adatok és a kivitelezés módja érdekel? Akkor te már az “Építés” lépésnél tartasz.

Kérjen tanácsot szakemberünktől!

dekorációs kép egy emberről dekorációs kép egy emberről