Tetőtépítek logo

Világhódító útján a Generon

Kezdőlap / Blog / Egyéb kategória / Világhódító útján a Generon
Bejegyzés kiemelt képe
A Terrán Generon fejlesztése jelentette az egyik legnagyobb mérföldkövet a napelem legújabb kori történetében, és néhány év leforgása alatt már a nemzetközi piacok ajtaján kopogtat. Az elmúlt hónapokban két szakkiállításon is komoly érdeklődés fogadta a terméket, vagyis rendkívül izgalmas időszakon vagyunk túl, és most talán még izgalmasabb tavasz elé nézünk. A „magyar sikersztori” kifejezés talán elcsépelten hangzik, de nem vitás, hogy már a gondolat megszületésekor is éreztük, igazán egyedit alkotunk a Generon napelemes tetőcseréppel. Néhány év elteltével pedig ott tartunk, hogy külföldi kiállításokon szerez egyre több rajongót, sőt, utakat nyit a további kapcsolatok és új piacok felé. Az ígéretes ősz után pedig egy még kecsegtetőbb tavasz várhat ránk.

A celjei kiállítás célkeresztjében

A szlovén celjei kiállításon a helyi partnereinken keresztül voltunk jelen 2022 tavaszán. Az expo az utóbbi néhány évben nemzetközi szinten is az egyik legnagyobb és legelismertebb eseménnyé vált a gép- és szerszámgyártás területén. A négy nap során a látogatók komoly érdeklődést mutattak a Generon iránt, sőt már rendelések is megvalósultak. A Generon a celjei kiállításon

Újra megrendezték a Bauma kiállítást

A tavalyi év őszén lehetőségünk nyílt a németországi Bauma szakkiállításon is részt venni, ahová a világ 58 országából mintegy 3000 kiállító érkezett, így túlzás nélkül mondhatjuk, hogy óriási volt az érdeklődés a világjárvány sújtotta évek után. A innovatív technológiákat hatalmas érdeklődés övezte, nem volt ez másként a Generon esetében sem, amit egy német kollégával kiegészülve képviseltünk a digitalizáció és fenntarthatóság köré tematizált kiállításon. Napelemes tetőcserép a Bauma kiállításon

Nyitás a német piac felé

A Generon életre hívásával anno új termékkategóriát teremtettünk, és bár több hasonló modell próbál utat törni magának, integrált napelemes tetőcserepünk egyelőre vezető pozícióban van, kitűnő alapot adva ezzel a külföldi terjeszkedéshez. Németország kifejezetten izgalmas piacot jelent, a megfelelő árszínvonal, a fogadókészség és a technológiai peremfeltételek adottak ahhoz, hogy a Generont sikerrel lehessen értékesíteni. A dél-német tartományok képezik Németország legerősebb, leginnovatívabb részeit, itt komolyan pezseg a piac, ráadásul a térségben megfigyelhető építési szokások, a tetők kialakítása, a felhasznált anyagok, a kiselemes tetőfedés nagyon hasonló a miénkhez, vagy éppen olyan megoldásokat alkalmaz, amivel a Generon tökéletesen kompatibilis. Generon külföldi terjeszkedés Az első mintaprojekt már kezdetét vette. Egy olyan hagyományos építészeti kultúrában elhelyezkedő épületek felújításával, rekonstrukciójával foglalkozó tetőfedő vállalkozás látta meg a lehetőséget a Generonban, amely élen jár a magas színvonalú esztétikum megteremtésében az épített környezetet tekintve. Cégünk távolabbi terveiben szerepel az angol piac meghódítása is, hiszen azt olyan építészeti kultúrkör, tetőfedési szokásrendszer és stílus jellemzi, amihez kiválóan illeszkedik a Generon. Korábbi bejegyzésünkben végigvettük azokat az okokat, hogy miért érdemes a Generon napelemes tetőcserépben gondolkodni.

Hasonló tartalmakért válassza ki, hol tart a tetőépítés folyamatában!

Segítünk az Ön aktuális igényeinek megfelelő tartalmakkal.

Felfedezés

Kezdd itt a felfedezést, ha még ötleted sincs, hogyan kellene nekifogni a tető kiválasztásának!

Kiválasztás

Ha már tudod milyen tető tetszik, de még szükséged van némi információra, kattints ide!

Építés

Már csak a konkrét adatok és a kivitelezés módja érdekel? Akkor te már az “Építés” lépésnél tartasz.

Kérjen tanácsot szakemberünktől!

dekorációs kép egy emberről dekorációs kép egy emberről